2.rész

HyeRi szemszöge

Nyűgösen kelek fel. Rosszat álmodtam, ezért még a szokásosnál is rosszabb a hangulatom. Most a szobám zöld falai is bosszantanak, amik alap esetben teljesen hidegen hagynak.

 Miután Nicole álmosan letámolyog az emeletről, váltunk néhány szót, majd befoglalom a fürdőt. Ahogy bemegyek, belerúgok az ajtóba. A kislábujjam természetesen elkezd sajogni. Elvégre miért is ne? Fárasszuk le még jobban HyeRi-t. Aiiiish, de bosszantó. 

 Négy órás fotózáson veszünk részt, egy idegesítő fotóssal, zavaró fényképezőgép kattogások között, egy harmincas évei elején járó banya felügyelete alatt. Bosszantó mindig Suzy-nak jópofizni.

 Igazából minden és mindenki zavar, bosszant és idegesít, kivéve Nicole-t. Eonni az egyetlen, akit igazán szeretek.

 Nicole kiugrik pár percre mosdóba, közben az a boszorkány ismerteti a holnapi programot.

-      -Holnap már nem a rockos témát fojtatjuk, valamivel szolidabb stílust fogunk felvenni. – kezdi Suzy. – Vendégeink is érkezni fognak, velük közös fotózás lesz, címlapon fogtok megjelenni a… bla bla bla bla bla... társaságában.

 Persze nem ezt mondja, de én ezt fogom fel belőle. Egyszerűen zavar ez a nyanya, amit mond, ahogy levegőt vesz. Túl kellemetlen. És persze holnap is lesz munka. Aiiish de bosszantó.

 Eonni-val elmegyünk enni egyet, majd elindulok Seoul belvárosa felé shoppingollni.  Hogy elkerüljem a buszozás gyötrelmeit, taxit hívok.

 Néhány óra telik el, rendesen bevásárolok. Veszek Nicole-nak néhány láncos és szegecses fülbevalót, mivel tudom, hogy mennyire szereti. Szóval szatyrokkal a kezemben, megpakolva elindulok kifelé a plázából, hogy fogjak egy újabb taxit.

 Az épületen kívül, a járda szélén állok, az autó előtt, ami majd hazavisz engem. Éppen csomagjaimat pakolom be a csomagtartóba, mert a hátsó ülésre már nem fért több. Ekkor meglátok egy kapucnis alakot, aki őrülten felém rohan egy hordányi lánnyal maga mögött. Egyre közelebb ér hozzám, már csak néhány méter választ el minket.

 Elrohan mellettem, de futás közben megragadja a karomat és maga után húz. Magas sarkúban futni nem éppen kényelmes, sőt kifejezetten idegesítő. Ez az alak pedig már most bosszant.

 Eléggé lassítom őt, de van egy olyan sejtésem, hogyha most kitépném a karomat a szorításából, akkor az utánunk loholó tini lányok hada széttaposna. Ezért szem forgatva gyorsítok egy kicsit, hogy a csuklyással azonos sebességben tudjak futni.

 Már futunk pár perce, mikor meglát egy sikátort, ahová beránt magával. A falhoz lök, kezét számra tapasztja. Testével hozzám passzírozódik, ezzel még jobban felkenve engem a falra. Egy centi hely sincs közöttünk, de úgy látszik, ez nem igazán zavarja, sőt! Fejét vállamra hajtja. Mivel nyakamba szuszog, ezért érzem, ahogy légzése normalizálódik, lelassul.

 A következő pillanatban a horda elfut mellettünk, ő pedig hátrál néhány lépést. Éppen indulna el, mikor utána szólok.

-      -Ya! – hangomra meglepetten fordul hátra. – Más emberek legalább bocsánatot kérnek, amikor csak úgy karon fognak, és elrángatnak magukkal, nem is tudom hova.

-      -Bocsánat. Én csak nem akartam, hogy eltapossanak.

-      -Éppen egy taxi előtt álltam, nem ment volna át rajtam az a csapat lány. – válaszolok neki ingerülten. Ez az ember, zavaró.

-      -Aigoo. Mondtam már, hogy bocsánat.

-      -Én meg hallottam. Azért is bocsánatot kéne kérned, amiért nekilöktél a falnak, molesztáltál és összenyálaztad a pólómat!

-      -Ya! Nem is nyálaztam össze! Tudod te, hogy egyáltalán kivel beszélsz? – kérdezi. Megforgatom szemeimet.

-      -Nem, mivel betakar a kapucni. – világosítom fel. – És te tudod?

Erre ledobja magáról a sötét anyagot. Ezzel láthatóvá válik egész arca. Barna haj, igéző barna szemek, értelmes tekintet. Hívogató ajkak. Bosszantóan helyes.

-      -Még mindig nem tudom, hogy ki vagy.  

-      -Tényleg? Pedig egy idol vagyok. – húzza ki magát. Így még jobban irritál. – Én viszont tudom, hogy te ki va…

-      -Felőlem akár a holdról is származhatsz, de akkor is kérj bocsá… - vágok bele mondandójába, hogy újrakezdjem a hisztimet. De nem tudom végigmondani, mert a fiú megakadályoz benne. Ajkait számra tapasztja - egy jó hosszú puszit kapok tőle.

-      -Bocsi, de ez ilyen beidegződés nálam. – vakarja meg fülét. – Egyébként HyeRi, nagy rajongód vagyok. És tudod, itt áll előttem a kedvenc ulzzangom, és élőben még szebb és… bocsánat – hajol meg kissé megszeppenve. Fárasztó egy személy.

-      -Tudod, ez engem teljesen hidegen hagy. Ha nem lennél ilyen idegesítő, talán még autogramot is adnék. De én most lépek, mert a taxis még képes és elindul nélkülem. A soha viszont nem látásra! – búcsúzom el tőle, nem túl kedves hangnemben.

 Ahogy kiérek a sikátorból, önkéntelenül is ajkaimhoz kapok. Egyszerűen lecsókolt! Teljesen sokkosan sétálok vissza a bevásárló központhoz. Szerencsére a sofőr még vár rám, így párnáimat tapogatva beszállok az anyósülésre, és gyorsan haza jutok.

 Otthon, amint meglátom a bejárati ajtót, villámként hasít belém a felismerés, hogy reggel elfelejtettem bezárni a nyílászárót. Remélem Nicole-ah nem parázott be nagyon, hiszen egy eléggé paranoiás nő.

 Megkönnyebbülve rúgom le magamról a cipőt, és dobom le kezemből a zacskókat. Felkutatom eonni ajándékát, majd elindulok megkeresni őt magát.

-      -Nicole-aaaaah! Merre vagy? – nézek be a nappaliba, hátha ígéretéhez híven a kanapén döglik. De nem találok ott senkit és semmit. – Eonni! Hol vagy?

 Már tíz perce próbálom megtalálni lakótársamat, de nincs túl nagy sikerem.

-      -Ya! Kim Nicole, azonnal gyere ide! Ha megtalállak végre, én úgy megverlek téged! – fogadkozom idegesen. Aiiish, ez a bújócska de bosszantó.

 Végül a benyitok a szobájába. A helyiségbe egy nagy ablakon keresztül jut be a világosság, de ezúttal félhomály uralkodik. A redőny félig leeresztve, csak itt-ott szűrődik be némi napsütés.

 A bútorzat egyszerű, színben illeszkedik a halványlila falhoz. Az ajtótól jobbra található falnál egy hatalmas franciaágy található, mellette éjjeliszekrények. A másik falon polcok és képek, néhány hatalmas hangfal, valamint elvétve egy-egy poszter mostani bandákról. Az ablak előtt egy kör alakú üvegasztalka és kettő puha, mély fotel áll. A fotel mögé a szürkés-lilás árnyalatú függönyök vannak betűrve.

 Körbenézek, de nem látok senkit. Éppen csuknám be magam után az ajtót, mikor szipogást hallok az ablak irányából. Meglepetten fordulok vissza, és indulok a fotelek felé. Hamarosan újra felhangzik a szipogás.

 Gyanakodva lépkedek egyre közelebb, majd mikor benézek a fotel mögé, még bosszankodni is elfelejtek. Egy meghökkent arcú, kisírt szemű néz rám fel a földről.

-      -Eonni, te mit keresel itt? – kérdezem.

-      -Meg-megmegtalált. HyeRi, megtalált és el fok jönni értem! Segíts, HyeRi, segíts, könyörgöm. – szólít meg remegő, félős hangon Nicol.

-      -Ki talált meg Nicole-ah? – állok értetlenül a dolog előtt.

-      -Ő az… itt van. El fog kapni, és megint bántani fog! – hangja olyannyira síros, hogy nem tehetek mást, mint letérdelek, és átölelve ringatni kezdem őt.

Körülbelül fél órája ülhetünk így, mikor lakótársam sírása valamelyest apadni kezd. Nyugtatótan megsimogatom. Időközben már be is sötétedett.

-      -Gyere eonni, készítek neked egy jó meleg fürdőt, hogy megnyugodj egy kicsit. – rángatom fel a földről, majd elindulunk a fürdő felé.

 Nicole szipogva, szem dörzsölgetve követ engem. A fürdő az emeleten van, Nicole szobájától egy kisebb folyosó-szerűség vezet odáig. Az egész hely az én stílusomat tükrözi, hiszen én rendeztem be majdnem mindent.

 Elhaladunk egy ablak mellett, mikor egy faág csapódik az üveghez. Eonni rémülten csimpaszkodik belém és el sem enged egészen addig, amíg készen nem áll a fürdő.

-      -Eonni, fürödj egyet, relaxálj egy jót, én addig nekiállok a vacsorának. Ha ettünk odaadom neked az ajándékodat – hagyom el a fürdőszobát mosolyogva.

 Álmosan dörzsölgetem szemeimet, majd nyújtózok egyet, ezzel sikeresen felébresztve a még alvó eonnit. Annyira félt az éjjel, hogy addig nem hagyott békén, amíg nem mentem át hozzá aludni.

 Végül kicsit késve, de megindulunk a fotózásra. Útközben tájékoztatom barátnőmet, hogy ma közös munkánk lesz valami idegesítő csapattal. Nicole-nak erre felcsillan a szeme, reménykedik benne, hogy fiúk lesznek. Én abban reménykedem, hogy kinyiffantja őket az a csodálatos belvárosi tömegközlekedés. Ezt persze nem osztom meg eonnival, mivel egyből a torkomnak esne és fárasztó hegyibeszédet mondana az előítéletekről…aiiish, az de bosszantó lenne.

 Stílusos késéssel – kerek harminckét perccel – be is esünk a terembe. A háttér már áll, a díszlet a szokásosnál is unalmasabbnak és kellemetlenebbnek néz ki. Egyébként a banya, a fotós és öt srác tartózkodik a helyiségben.

 Négyen ülnek, míg az egyikük éppen egy forgást mutat a másiknak. A mozdulat közben trikója felcsúszik, így kidolgozott felsőteste megmutatkozik néhány pillanatra. A fiút el is nevezem magamban izomagynak. Eközben Suzy elkezd mesélni valamiről, de a nyanya természetesen ma is irritál, ezért nem is figyelek rá.

 Közben leül társa mellé és beszélgetésbe bonyolódnak. Közelebb megyek hozzájuk, így megtudom, hogy veszekszenek.

-      -Zelo-yaaaaah – nyávogja izomagy – nem keresnéd meg hyungot, ő a csapat esze, majd ő dönt.

-      -Szívesen megkeresem YoungJae hyungot, csak mondd meg merre van. – mosolyog cukin (izmoska szerint) Zelo.

-      -Miért kell engem megkeresni? – lép be az ajtón az említett. – Na mi kéne ha lenne?

 Ez a hang… túl ismerős. Kissé hátrasandítok a vállam felett, hogy megnézzem az újonnan érkezőt. Abban a pillanatban el is kapom tekintetemet róla, és lefagyva meredek magam elé.

 Barna haj, igéző barna szemek. Értelmes tekintet. Hívogató ajkak. Aiiiiidh, még mindig bosszantóan helyes, ami bosszantó módon bosszant.

 Istenem miért utálsz engem ilyen idegesítően nagy mértékben?