14. rész

14. rész

HyeRi pow

Fáradtan csúszok le az ajtó mentén. Felnézek YoungJaera, hátha neki van valami használható ötlete a kijutást illetően. Ő csak megvonja vállát, és leül velem szembe.

- Játsszunk kérdezz-feleleket! – veti fel az ötletet.

- Miért? – kérdezem unott arccal. Itt ez a kellemetlen helyzet, erre ő egy idegesítő játékot akar játszani! Aiish, de bosszantó!

- Mert unatkozom? – néz rám nagy szemekkel. – Kezdj te!

- Nem tudok mit kérdezni… - vezetem tekintetem a felmosóra. Gondolom, ha megkérdezném, hogy miért ilyen bosszantó… azt nem tolerálná túlságosan.

- De, valamit csak tudsz! – csúszik hozzám közelebb.

- Aish, rendben! Mikor fejezzük már be ezt az ostobaságot?!

- Szerinted ez ostobaság? – szontyolodik el. – Akkor befejezhetjük…

Egy ideje már itt ülünk kukán. YoungJae néha üt egyet-egyet a falra, hátha meghall minket valaki. Ténykedésének eddig még nem született eredménye. Néha-néha én is dörömbölök az ajtón… szinte már hisztérikusan verem a nyílászárót. A fiút ekkor tarkón vágja az ihlet és egy elég kényes témát hoz fel.

- HyeRi-ssi, nem akarsz egy kicsit mesélni magadról?

Egy pillanatra szúrósan ránézek, majd visszafordulok az ajtóhoz és újra elkezdem azt verni.

- HyeRi-ssi, ez teljesen fölösleges! Jó, ha te nem akarsz beszélni, akkor majd mesélek én! Bangbaedongban születtem, van egy idősebb bátyám. Sokat voltam egyedül, így rengeteget videóját…

- Muszáj? – vágok bele meséjébe.

- Mit muszáj?

- Téged hallgatnom… - Eddig bírtam, és kész! Én tényleg nem akarok bunkó lenni, de… aiiish, ez olyan bosszantó!

- Nem muszáj… De akkor mesélj valamit te! – szólal meg kissé hangosabban.

- Nincs kedvem. – vonom meg vállamat fapofával.

- HyeRi-ssi, akkor mégis mit akarsz? Te nem akarsz beszélni, ha én beszélek az sem jó! Vagy ennyire elviselhetetlen lennék? – kérdezi felindultan… most tényleg dühös. Nagy mérgében még fel is pattan a földről.

- Akkor mesélek én. – forgatom meg szemeimet, miközben én is felállok. – Apám egy viszonylag jól kereső üzletember volt, anyámra meg nem igazán emlékszem. Egyszer csak lelépett apám legjobb barátjával. Ezután ő alkoholista lett és végül a Han-folyóban végezte… Én nagyszüleimhez kerültem, akik pénzzel fejezték ki a szeretetüket… - darálom neki monoton, érzelemmentes hangon.

- Jó ég, HyeRi-ssi, mégis hogy lehet ezt így mesélni?!

- Könnyen. Nem hallottad az előbb?

- Ennyire még te sem lehetsz sznob!

- Már miért ne lehetnék? – Ez a fiú kezd egyre bosszantóbb lenni. Mégis mi köze van neki ehhez?

- HyeRi, nem hiszlek el! Tudod, hogy hányan ölnének egy ilyen életért, ami neked van? Csinos vagy, tényleg rettentő jól nézel ki, de a személyiséged, az nagyon csapnivaló! Komolyan, én még soha nem láttam olyan lányt, aki ennyire szép, mint te, de a bunkóságoddal tönkreteszel mindent! Önző vagy, arrogáns és unalmas! Kényes és érzéketlen! – vágja fejemhez a hibáimat, amikkel én is teljesen tisztában vagyok.

Most dühösnek kéne lennem, igaz? De én nem érzek semmit. Egyszerűen ránézek egy megsemmisítő pillantással, amitől egyből elhallgat.

- YoungJae-ssi… kérlek fejezd be – szólalok meg halkan. – Igazad van. Teljesen igazad van, én ilyen vagyok! Arrogáns és érzéketlen – horkanok fel egy pillanatra – ahogy te is mondtad. Most dühösnek kéne lennem rád, ugye? De én nem érzek semmit. Nem érzem, hogy megsértettél, vagy akár bántottál volna… egyszerűen csak bosszantasz.

Pár pillanat erejéig tartó csönd telepszik közénk.

- HyeRi-ssi, fogadjunk!

- Fogadjunk? – értetlenkedem.

- Igen, fogadjunk! Fogadjunk, hogy tudok belőled érzelmeket kiváltani!

- És ezt mégis hogy akarod elérni? – nevetek fel gúnyosan.

- Egyszerűen… játszunk egy szerelmes játékot! A játék lényege, hogy úgy élünk, ahogy a normális szerelmes párok. Az a vesztes, aki először szeret bele a másikba. Szabályok nincsenek. – nem hagy szóhoz jutni, csak mondja tovább. - Nem kell egyből döntened…

- YoungJae-ssi, ez hülye… - nem tudom végigmondani, mert a falnak tol és ajkaimra tapad.

Az ajtó kinyílik. YoungJae elválik tőlem.

- Remélem, ez segít dönteni… - motyogja halkan, majd lazán kisétál a szertárból. Én az ajtóban lefagyva álló Nicole-hoz fordulok.

- Eonni, ez nem az, aminek látszik… - kezdek magyarázkodni.

- Akkor mégis mi? – válaszolt fagyos hangon, majd megfordult és elment.

A buli két napja volt. Tegnap elmentem a vidámparkba TaeTaevel. Rettentően jól éreztem magamat, vett nekem vattacukrot, és fogta a hajamat, amikor a hullámvasútról leszállva visszajött a vattacukor... Megbeszéltük, hogy hamarosan ismétlünk. TaeHyung az a személy, akire úgy gondolok, mint egy pozitív emberre. Kedvelem őt.

Viszont eonni nagyon berágott rám, mert azóta is levegőnek néz engem. YoungJae pedig… egyszerűen nem tudok rá mit reagálni.

Egyébként most itt ülök egy kávézóban egy gőzölgő forró csoki felett. Velem szemben HimChan foglal helyet. A két nap alatt annyit zaklatott, hogy találkozzam vele, míg végül belementem. Elmondása szerint valami fontosat kell közölnie, de mióta megjöttünk csak ül itt csöndben és engem bámul.

- Ya, HimChan-ssi, bökd már ki! – szólítom fel.

- Nicole-ról van szó… - kezdi halkan. – Te tudsz róla valamit?

- Nem, nem tudok. Pillanatnyilag nem vagyunk beszélő viszonyban…

- Akkor te arról se tudsz, ami a bulin történt? – néz rám ledöbbent arccal.

- Nem tudok… de miért, mi történt?

- Hát ugye Nicole-ah eltűnt egy kis időre, aztán sírva jött vissza. Tiszta idegbeteg lett, meg alapból nagyon rosszul festett… de ezt nem lett volna szabad elmondanom! – csap hirtelen a szájára.

- Erről én eddig még miért nem tudtam?! – ugrok fel idegesen. Nagyon aggódom eonniért. – Köszönöm, HimChan. Szia! – távozom sietősen.

Otthon csak ledobom a táskámat és lakótársam felkutatásába fogok. Hamar meg is találom a szobájában, a paplan alatt. Szemei vörösek és duzzadtak. Kiráncigálom a takaró alól, és a fürdőbe kísérem.

Ott addig strázsálok mellette, míg arcot nem mos. Ezután a konyhába indulunk, ahol készítek neki egy meleg teát. Végül átmegyünk a nappaliba. Lehuppanok a kanapéra, majd megpaskolom magam mellett a huzatot jelezve, hogy üljön oda.

- Eonni… sajnálom – nyögöm ki nagy nehezen. Ő nem szól semmit, csak mélyet szippant a gőzölgő tea illatából. – Sajnálok mindent! Bocsánat, hogy nem voltam ott, amikor szükséged volt rám.

- És? – várja a folytatást felvont szemöldökkel.

- A YoungJae-ssis dolgot is…

- És?

- Mit és? Mást nem tettem… vagy igen? – nézek rá bizonytalanul.

- Nem tényleg nem csináltál semmi mást… - vigyorodik el. – Csak érdekel, hogy mi történt YoungJaevel!

- Ya eonni! Engem meg az érdekel, hogy veled mi történt! Hová tűntél a buli közben? És utána miért sírtál?

- Te ezt honnan tudod? HimChan volt? Tuti ő volt… - vág dühös képet. Úgy érzem, Channie most nagy bajban van. – Gyerünk HyeRi, indulunk a B.A.P. dormba! HimChan ezért most kapni fog!

- Eonni, nehogy azt hidd, hogy ezzel megúszod a magyarázatot! – kiáltok utána.

A B.A.P. otthonaként szolgáló ház igazán otthonos. Pofás kert, halvány falú, barátságos ház. És a csengőre tapadva egy dühös modell, valamint bosszankodó barátnője. Igen, Nicole valóban képes volt elrángatni ide! Én azt hittem, hogy csak viccel… de nem. Ő teljesen komolyan gondolta!

Hamarosan nyílik az ajtó, mi pedig szinte berobbanunk a házba, majdnem fellökve az ajtót nyitó JongUpot. Én visszafordulok és egy puszival köszöntöm a fiút. Közben Nicole az étkezőben gyülekező többi tag felé veszi az irányt.

- Ya! Kim HimChan! Készülj, most megverlek! – ordítja el magát szikrázó szemekkel.

A visual a nappaliba menekül a lány elől. A többiek követik őket és élvezik a műsort. Egyedül YoungJae marad az asztalnál.

Kihúzok egy széket és leülök rá.

- Döntöttem.

- És?

- Legyen… - sóhajtok egyet, majd komolyan rá nézek - játsszunk!