15. rész

Sziasztok! Végre fölkerült az új rész! :) A következő írodik, próbálok vele sietni :9 Még egyszer elnézést kérek a hosszú várakozásért, de reméljük, ez kárpótol ;) ~ Jó olvasást kívánok mindenkinek, véleményeket várok :)

15 rész

Nicole pow

Szótlanul fekszem az ágyon, s a plafont kémlelem. Csak az óra kattogását, és néha egy kis neszt hallani. Még mindig a dormban vagyunk, de én egyszer csak felfutottam az emeletre, és bezárkóztam egy szobába. HimChan elmondta HyeRinek, hogy mi történt. Ez egy olyan dolog, amiről még ő sem tud, és senki más sem.  Emlékszem mikor még minden mást volt…

***

- Gyere már!- szólt HaNa.

- Jó van má’! –kiáltottam vissza.

Bementem a fürdőbe, és előkerestem az elsősegély dobozt, majd kivettem belőle két kötszert és gézlapokat, és bekötöm csuklóimat. Na igen, ez mindennapos volt. Nem tagadhatom, vagdostam magamat. Amint kész lettem, lementem a konyába, ahol már négy lány várt.

- Mehetünk? – kérdezte Bom.

- Ja.

                                                             ***

Hangos zene, tömérdek pia. Ez kell egy jó bulihoz. Már volt bennem jócskán alkohol, amikor valaki leszólított.

- Hello – suttogta a fülembe.

- Szia. – amint szembe fordultam vele, akaratlanul is végig mértem. Ő is így tett. Magas, nem annyira kigyúrt, fekete szem, jól belőtt haj.

- Hogy hívnak szépségem? – derekamnál fogva közelebb húzott, így megéreztem férfias illatát.

- Nicole, és a téged, idegen?

- KyungIl – és egy sejtelmes mosolyt is kapok.

Itt kezdődött minden. Aznap a bulin leitatott, és elrabolt. Mikor felébredtem egy ismeretlen helyen voltam, és sötét volt. Majd nyílt az ajtó, és KyungIl lépett be rajta, gonosz vigyorral arcán. Attól a naptól kezdve egy éven át kínzott... De elszöktem és új életet kezdtem. Új város, új barátok, új szerelmek…

***

Egy kopogás húz vissza a múltból, majd egy hang:

- Törpe, HimcHan vagyok. Sajnálom, hogy elmondtam HyeRinek a dolgot, annak ellenére, hogy megkértél rá, hogy halhassak. De amikor sírva a nyakamba borultál, megijedtem. Nem tudtam mi történt, bántott-e valaki. Nem tudtam semmit. - a mondat végére hangja megremeg, majd szipog.

Akaratlanul az én könnyeim is megindulnak. Az ajtóhoz megyek, és elfordítom a kulcsot. Egy síró nyúllal találom szembe magamat. Látom a szemében a megbánást, és a szomorúságot...

Kezeink egyszerre mozdulnak, és húzzák össze remegő testűnket. Fejemet mellkasába fúrom, ő addig sajátját a nyakamba. Végtelenek tűnő percek után megszólaltam:

- Miattad oda a szemfestékem. – húzom mosolyra ajkaimat.

- Miattad oda a jól belőtt séróm, és az imidzsem. – hangján hallatszik,hogy ő is mosolyog. - Na gyere, megengedem, hogy használd az ÉN szemceruzámat. – húz be szobájába.

Két perces keresgélés után kezembe nyomja az említet tárgyat, és a tükör elé tol. Tíz perc után már megújult külsővel megyek, és ő áll be helyemre. Neki elég öt perc, és kész is.

- Minden oké? – kérdezi meg félénken.

- Azt hiszem igen… de menjünk le a többiekhez! – kézen fogom, és lemegyünk a nappaliba.

Barátnőm azonnal a nyakamba ugrik, és szoros ölelésbe von.

- Ya… megfulladok! – kapkodom a levegőt.

Nemhogy elengedne, inkább szorosabbra veszi az ölelést, így kénytelen vagyok kissé erőszakosan eltolni magamtól.

- HimChan, te sírtál? – teszi fel a lényegre törő kérdést YoungJae.

- Nem! – jön a heves válasz

- Pedig olyan pirosak a szemeid… – folytatja Gukkie

- Nem sírtam! Csak Nicole szemen nyomott!

- Nos igen, volt egy kis erőfitogtatás. HimChan nem tudta ki az erősebb, meg kellett neki mutatni, hogy ki a főnök.  – mondom az „igazat”.

- Le. Nyomot. Egy. Lány? – kérdezi Uppie pukkadozva.

- Csalt! Szemen ütött!- tiltakozik a nyúl.

Oda futtok hozzá, majd elkezdem a vállát ütögetni.

- Ya, hagy abba! – próbál eltolni magától.

- Nincs is semmi izom a karodban te… – abba hagyom  „bántalmazását”, és leülök a kanapéra Zelo mellé, aki rögvest a combomra teszi kezét.

- Én elhiszem, hogy Nicole megverte HimChant! – Zelo, istenem.

- Mondjuk, őt nem nehéz… – Dae már nem bír magával és a szája elé teszi kezét, hogy elfojtsa nevetését.

Chan erre csak benyom egy fintort és leül.

- Nicole, menjünk haza, fáradt vagyok! – kezd el hisztizni HyeRi.

- Rendben, menjünk. Sziasztok!

Mint egy kórus, énekelve köszönnek vissza, de JunHong az ajtóig kísér. Kinyitja azt nekünk. Barátnőm előre megy még mi búcsúzkodunk.

- Minden rendben? – kezét arcomra simítja, és hüvelykujjával cirógatja bőrömet.

- Persze – válaszolok mosolyogva.

Lehajol egy gyengéd, ámde nyelves csókra, majd egy cuppanással elválik tőlem.

- Hívlak, amint lesz időm.

- Rendben.

Még egy utolsó csókot hint ajkamra, majd elindulunk haza. Az utat végig fecsegjük, és beavat YoungJaeval való egyességébe.

- Hülyék vagytok-jelentem ki

- Szerintem is, de lesz, ami lesz.

Miután haza érünk, én elmegyek a konyhába csinálni egy kis kaját még Hye tévét nézett.

Az agyam csak kattog ezen a fogadáson, ami inkább játék.

Mi lesz még itt?

Helyzetjelentés

Sziasztok! :)
Húúúú, jó régóta nem volt már rész. :P Ez az én hibám, Klaudia már rég megírta, csak nekem nem volt még időm lektorálni. :( DE! Dolgozom rajta! ;)
Gondolom észrevettétek, hogy a blogról eltűnttek az OS-ek, és Klau HunHanja. Ez azért van, mert létrehoztunk (pontosabban Klaudia létrehozott) egy új blogot, ahová mindez felkerült! Erre a blogra hamarosan felrakunk egy KaiSoo szerepezést, amin jelenleg dolgozunk :) Akit érdekel nézzen be! (Vélemények jöhetnek! :D)

http://kmonsterxmonster.blogspot.hu/

Exit

Sziasztok :) Gondoltam, hogy amíg Klaudia nem hozza az új részt, addig se unatkozzak, úgyhogy írtam nektek egy újabb one shotot. Ezúttal kipróbáltam egy új műfajt, a drabble-t, azaz egy olyan történetet írtam, ami kereken 100 szóból áll. Mivel ez az első próbálkozásom ilyen téren, nagyon fontosak lennének a vélemények^^ Na, de nem is húzom tovább az időt, jó olvasást kívánok mindenkinek ~.^

Cím: Exit
Műfaj: Drabble
Szereplők: opitional bias
Korhatár: ---

 Megtetted. Elhagytál. Megaláztál. Összetörted szívemet, megrontottad lelkemet és széttépted ártatlanságom halvány fátylát. Arrogánsan szemlélted rázkódó testem és idegesen túrtál hajadba. Kegyetlen jellemed párosult kegyetlen szavakkal. Csak ennyit mondtál bűnös ajkakkal:
"Így jártál."
S elmentél.
 Megtették. Becsaptak. Hátba szúrtak. Köröttem mind összesúgtak. Elvették maradék büszkeségem tűnékeny fényét. Hamis barátok hamis szavakkal. Csak ennyit mondtak álnok ajkakkal:
"Így járt."
S elmentek.
 Megtettem. Harcoltam. Összeomlottam. És nem álltam fel ismételten, hogy folytassam ádáz küzdelmeimet, melyek könyörtelenül szétcincálták valómat. Döntöttem. Könnyeim szikrázó ékkövekként potyogtak. A sérelmek áthasították vágyaim sűrűn szőtt hálóját, a fájdalomból érkező szavakkal. Csak ennyit mondtam szabad ajkakkal:
"Így jártam."
S elmentem.

14. rész

14. rész

HyeRi pow

Fáradtan csúszok le az ajtó mentén. Felnézek YoungJaera, hátha neki van valami használható ötlete a kijutást illetően. Ő csak megvonja vállát, és leül velem szembe.

- Játsszunk kérdezz-feleleket! – veti fel az ötletet.

- Miért? – kérdezem unott arccal. Itt ez a kellemetlen helyzet, erre ő egy idegesítő játékot akar játszani! Aiish, de bosszantó!

- Mert unatkozom? – néz rám nagy szemekkel. – Kezdj te!

- Nem tudok mit kérdezni… - vezetem tekintetem a felmosóra. Gondolom, ha megkérdezném, hogy miért ilyen bosszantó… azt nem tolerálná túlságosan.

- De, valamit csak tudsz! – csúszik hozzám közelebb.

- Aish, rendben! Mikor fejezzük már be ezt az ostobaságot?!

- Szerinted ez ostobaság? – szontyolodik el. – Akkor befejezhetjük…

Egy ideje már itt ülünk kukán. YoungJae néha üt egyet-egyet a falra, hátha meghall minket valaki. Ténykedésének eddig még nem született eredménye. Néha-néha én is dörömbölök az ajtón… szinte már hisztérikusan verem a nyílászárót. A fiút ekkor tarkón vágja az ihlet és egy elég kényes témát hoz fel.

- HyeRi-ssi, nem akarsz egy kicsit mesélni magadról?

Egy pillanatra szúrósan ránézek, majd visszafordulok az ajtóhoz és újra elkezdem azt verni.

- HyeRi-ssi, ez teljesen fölösleges! Jó, ha te nem akarsz beszélni, akkor majd mesélek én! Bangbaedongban születtem, van egy idősebb bátyám. Sokat voltam egyedül, így rengeteget videóját…

- Muszáj? – vágok bele meséjébe.

- Mit muszáj?

- Téged hallgatnom… - Eddig bírtam, és kész! Én tényleg nem akarok bunkó lenni, de… aiiish, ez olyan bosszantó!

- Nem muszáj… De akkor mesélj valamit te! – szólal meg kissé hangosabban.

- Nincs kedvem. – vonom meg vállamat fapofával.

- HyeRi-ssi, akkor mégis mit akarsz? Te nem akarsz beszélni, ha én beszélek az sem jó! Vagy ennyire elviselhetetlen lennék? – kérdezi felindultan… most tényleg dühös. Nagy mérgében még fel is pattan a földről.

- Akkor mesélek én. – forgatom meg szemeimet, miközben én is felállok. – Apám egy viszonylag jól kereső üzletember volt, anyámra meg nem igazán emlékszem. Egyszer csak lelépett apám legjobb barátjával. Ezután ő alkoholista lett és végül a Han-folyóban végezte… Én nagyszüleimhez kerültem, akik pénzzel fejezték ki a szeretetüket… - darálom neki monoton, érzelemmentes hangon.

- Jó ég, HyeRi-ssi, mégis hogy lehet ezt így mesélni?!

- Könnyen. Nem hallottad az előbb?

- Ennyire még te sem lehetsz sznob!

- Már miért ne lehetnék? – Ez a fiú kezd egyre bosszantóbb lenni. Mégis mi köze van neki ehhez?

- HyeRi, nem hiszlek el! Tudod, hogy hányan ölnének egy ilyen életért, ami neked van? Csinos vagy, tényleg rettentő jól nézel ki, de a személyiséged, az nagyon csapnivaló! Komolyan, én még soha nem láttam olyan lányt, aki ennyire szép, mint te, de a bunkóságoddal tönkreteszel mindent! Önző vagy, arrogáns és unalmas! Kényes és érzéketlen! – vágja fejemhez a hibáimat, amikkel én is teljesen tisztában vagyok.

Most dühösnek kéne lennem, igaz? De én nem érzek semmit. Egyszerűen ránézek egy megsemmisítő pillantással, amitől egyből elhallgat.

- YoungJae-ssi… kérlek fejezd be – szólalok meg halkan. – Igazad van. Teljesen igazad van, én ilyen vagyok! Arrogáns és érzéketlen – horkanok fel egy pillanatra – ahogy te is mondtad. Most dühösnek kéne lennem rád, ugye? De én nem érzek semmit. Nem érzem, hogy megsértettél, vagy akár bántottál volna… egyszerűen csak bosszantasz.

Pár pillanat erejéig tartó csönd telepszik közénk.

- HyeRi-ssi, fogadjunk!

- Fogadjunk? – értetlenkedem.

- Igen, fogadjunk! Fogadjunk, hogy tudok belőled érzelmeket kiváltani!

- És ezt mégis hogy akarod elérni? – nevetek fel gúnyosan.

- Egyszerűen… játszunk egy szerelmes játékot! A játék lényege, hogy úgy élünk, ahogy a normális szerelmes párok. Az a vesztes, aki először szeret bele a másikba. Szabályok nincsenek. – nem hagy szóhoz jutni, csak mondja tovább. - Nem kell egyből döntened…

- YoungJae-ssi, ez hülye… - nem tudom végigmondani, mert a falnak tol és ajkaimra tapad.

Az ajtó kinyílik. YoungJae elválik tőlem.

- Remélem, ez segít dönteni… - motyogja halkan, majd lazán kisétál a szertárból. Én az ajtóban lefagyva álló Nicole-hoz fordulok.

- Eonni, ez nem az, aminek látszik… - kezdek magyarázkodni.

- Akkor mégis mi? – válaszolt fagyos hangon, majd megfordult és elment.

A buli két napja volt. Tegnap elmentem a vidámparkba TaeTaevel. Rettentően jól éreztem magamat, vett nekem vattacukrot, és fogta a hajamat, amikor a hullámvasútról leszállva visszajött a vattacukor... Megbeszéltük, hogy hamarosan ismétlünk. TaeHyung az a személy, akire úgy gondolok, mint egy pozitív emberre. Kedvelem őt.

Viszont eonni nagyon berágott rám, mert azóta is levegőnek néz engem. YoungJae pedig… egyszerűen nem tudok rá mit reagálni.

Egyébként most itt ülök egy kávézóban egy gőzölgő forró csoki felett. Velem szemben HimChan foglal helyet. A két nap alatt annyit zaklatott, hogy találkozzam vele, míg végül belementem. Elmondása szerint valami fontosat kell közölnie, de mióta megjöttünk csak ül itt csöndben és engem bámul.

- Ya, HimChan-ssi, bökd már ki! – szólítom fel.

- Nicole-ról van szó… - kezdi halkan. – Te tudsz róla valamit?

- Nem, nem tudok. Pillanatnyilag nem vagyunk beszélő viszonyban…

- Akkor te arról se tudsz, ami a bulin történt? – néz rám ledöbbent arccal.

- Nem tudok… de miért, mi történt?

- Hát ugye Nicole-ah eltűnt egy kis időre, aztán sírva jött vissza. Tiszta idegbeteg lett, meg alapból nagyon rosszul festett… de ezt nem lett volna szabad elmondanom! – csap hirtelen a szájára.

- Erről én eddig még miért nem tudtam?! – ugrok fel idegesen. Nagyon aggódom eonniért. – Köszönöm, HimChan. Szia! – távozom sietősen.

Otthon csak ledobom a táskámat és lakótársam felkutatásába fogok. Hamar meg is találom a szobájában, a paplan alatt. Szemei vörösek és duzzadtak. Kiráncigálom a takaró alól, és a fürdőbe kísérem.

Ott addig strázsálok mellette, míg arcot nem mos. Ezután a konyhába indulunk, ahol készítek neki egy meleg teát. Végül átmegyünk a nappaliba. Lehuppanok a kanapéra, majd megpaskolom magam mellett a huzatot jelezve, hogy üljön oda.

- Eonni… sajnálom – nyögöm ki nagy nehezen. Ő nem szól semmit, csak mélyet szippant a gőzölgő tea illatából. – Sajnálok mindent! Bocsánat, hogy nem voltam ott, amikor szükséged volt rám.

- És? – várja a folytatást felvont szemöldökkel.

- A YoungJae-ssis dolgot is…

- És?

- Mit és? Mást nem tettem… vagy igen? – nézek rá bizonytalanul.

- Nem tényleg nem csináltál semmi mást… - vigyorodik el. – Csak érdekel, hogy mi történt YoungJaevel!

- Ya eonni! Engem meg az érdekel, hogy veled mi történt! Hová tűntél a buli közben? És utána miért sírtál?

- Te ezt honnan tudod? HimChan volt? Tuti ő volt… - vág dühös képet. Úgy érzem, Channie most nagy bajban van. – Gyerünk HyeRi, indulunk a B.A.P. dormba! HimChan ezért most kapni fog!

- Eonni, nehogy azt hidd, hogy ezzel megúszod a magyarázatot! – kiáltok utána.

A B.A.P. otthonaként szolgáló ház igazán otthonos. Pofás kert, halvány falú, barátságos ház. És a csengőre tapadva egy dühös modell, valamint bosszankodó barátnője. Igen, Nicole valóban képes volt elrángatni ide! Én azt hittem, hogy csak viccel… de nem. Ő teljesen komolyan gondolta!

Hamarosan nyílik az ajtó, mi pedig szinte berobbanunk a házba, majdnem fellökve az ajtót nyitó JongUpot. Én visszafordulok és egy puszival köszöntöm a fiút. Közben Nicole az étkezőben gyülekező többi tag felé veszi az irányt.

- Ya! Kim HimChan! Készülj, most megverlek! – ordítja el magát szikrázó szemekkel.

A visual a nappaliba menekül a lány elől. A többiek követik őket és élvezik a műsort. Egyedül YoungJae marad az asztalnál.

Kihúzok egy széket és leülök rá.

- Döntöttem.

- És?

- Legyen… - sóhajtok egyet, majd komolyan rá nézek - játsszunk!        

13. rész

13. rész

Nicole pow.

Egy ismeretlen helyen ébredek. Kezeim az ágyhoz vannak láncolva, ahogy a lábaim is. Az ajtó hirtelen kinyílik és megjelenik egy magas srác. Lassan közelebb jön hozzám és kezét arcomra teszi, majd elmosolyodik.

Itt kezdődött minden…

Testem megremeg az emlékekre.

            - M-M-Miért vagy itt? - kezemet mellkasomra helyezem és megmarkolom ruhámat.

            - Mi az, talán nem is örülsz nekem? – kérdezi gúnyosan, majd elmosolyodik.

Mielőtt válaszolhatnék, megragadja csuklómat és elhúz a többiek szeme elől. Számat is befogja, hogy semmilyen segítséget ne tudjak kérni. Egy falhoz passzírozza kicsiny testemet, kezeimet összefogja fejem felett. Végem van…

            - Mindent tűvé tettem érted, az összes kapcsolatomat megmozgattam, hogy végre megtaláljalak – végig simít arcélemen, majd fülemhez hajol. – Újra az enyém vagy.

            - NEM! Új életet kezdtem, messze tőled.

            -  Csak a baj az, hogy már nem vagyok olyan messze, mint gondoltad. – suttogja.

Hirtelen mozdulattal ágyékon rúgom. A fájdalomtól feljajdul és összerogyik. Kihasználom az alkalmat, és elfutok. Őszintén megvallva, azt se tudom, hogy hol vagyunk, csak futok és futok. Kivágódik az egyik ajtó, és HimChan lép ki rajta. Meglátva őt kifújom a tüdőmben rekedt levegőt, és a nyakába vetem magamat. Könnyeim akaratlanul is megerednek, és atom gyorsasággal szántják végig arcomat.

            - Nicole mi a...? – megérzi testem remegését, így inkább nem szól semmit és átölel.

            - Te vagy a megmentőm – suttogom halkan.

Percek telnek el így, végül kibontakozom az ölelésből.

            - Ne kérdez semmit, ne mondd el senkinek se ezt az egészet! – nézek rá.

Arcát elnézve, ez nem tetszik neki, de egy bólintással bele megy a dologba.

            - Egyébként, hogy kerülsz ide? – kérdezem meg végül.

            - Téged kerestünk.

            - „Kerestünk?”

            - Ja, HyeRi ki is borult egy kicsit, meg Zelo is. De ő próbálta leplezni.

            - Akkor menjünk vissza.

Visszaindulunk a többiekhez. Csöndben lépkedünk egymás mellett. Aztán Dae jelenik meg előttünk.

            - Nem láttátok HyeRit és YoungJaet ? – kérdezi.

            - NO! – vágjuk rá egyszerre. – De várj, mi...?

Arrébb lököm az énekest és azonnal a halba megyek.

            - Nico- - jön felém Zelo

            - Most ne – intem le. – Hol van HyeRi? 

            - Nem tudjuk de YoungJae sincs sehol… – mondja YongGuk

            - YoungJae a lényeg nem? – kérdi DaeHyun.

Oda megyek hozzá, és megfogom gallérját. Lehúzom magamhoz, hogy szemmagasságba legyünk. Majd ridegen hozzá szolok.

            - Hye a lényeg nem pedig a nyomulós. Értve?

Hevesen elkezdenek bólogatni. Dae szemeiben felfedezek egy kis félelmet, de ezt legyőzve eltávolodik tőlem.

            - Akkor kezdjünk neki a keresésnek! – jelentem ki.

Női wc, férfi wc, kis helyiségek, búvóhelyek, tánctermek… Mindenütt megnézzük, de sehol sem találjuk őket.

            - Van valahol egy takarító szertár? – kérdezem TaeHyungot, aki időközben csatlakozott expedíciónkhoz.

            - Aha, gyere, megmutatom.

Követni kezdem a fiút, majd az ajtóhoz érünk.

            - Be van zárva – jelenti ki.

Mázlink van, mert a kulcs az ajtóban van. Szépen elfordítom, majd lenyomom a kilincset. De amit akkor láttam... Na, arra nem számítottam.  YoungJae drága barátnőm ajkait falja. 

Mégis mi történt itt?